Hogy kik vagyunk mi, és miért a mi kávénkat válaszd?

A Steamhouse Cafe 2016-ban nyitott Budapesten a Batthyány téren, 100%-ban hazai tulajdonú kisvállalkozásként. Az évek során sok ezer kávét adtunk az arra szomjazóknak, versenyeket nyertünk, pörköltünk, és hasonló kávés dolgokkal foglalkoztunk. 2020 márciusában, az első bezáráskor gondoltunk először arra, hogy ha a vendégek nem jönnek a Steamhouse kávéhoz, menjen a Steamhouse kávé a vendégekhez. Elkezdtünk a saját kávénkból kávékapszulát gyártatni külsős beszállítóval, webshopot építettünk, és ez annyira sikeres lett, hogy ennek köszönhetően nem csak itt vagyunk, de kis csapatunk is együtt maradt, senkit nem vesztettünk el, és túléltünk!

Megnézem a kapszulákat!

Miért lett saját kapszulázógépünk?

Mindig is azt az élményt szerettük volna eljuttatni Hozzátok, amit mi gondolunk a kávéinkról. Egy év folyamatos kísérletezés után be kellett látnunk, hogy ezt egyetlen módon tudjuk megtenni, ha a teljes gyártási folyamatot mi felügyeljük, hiszen a mi kávénkhoz mi értünk, és nem mindegy, hogyan készül az a kapszula… 2021 júniusában megérkezett a saját kapszulázó gépünk, így most már a zöldkávé beszerzéstől a pörkölésen, a kapszulázáson át a kész áru csomagolásáig minden a mi felügyeletünk alatt zajlik, ezáltal egyedülálló minőséget biztosítva a kávéink vásárlói számára.

Minden kapszulánk 100% Arabica specialty kávékból készült

(ezek a kávék jellemzően egy termőterületről származnak, azaz single origin minősítésüek, ilyen minőségű kávékkal elég kevés kapszulában találkozhattok), általunk pörkölve, kapszulázva és csomagolva. Az alumínium kapszulák 100%-ban újrahasznosíthatóak, erről a visszaküldés után gondoskodunk.


Mi nagyon elégedettek vagyunk saját kezűleg gyártott kapszuláinkkal, szerintünk nagyon finomak lettek, bátran és őszintén ajánljuk! Kóstoljátok meg, rendeljetek, adjátok ajándékba, és kövessetek minket Instán, Facebook-on és a hírlevelünkben, mert még sok-sok meglepetést tartogatunk nektek! Steamhouse kapszulát inni menő, mert igazi specialty kávéból van, egy valódi kávézó valódi baristái készítik, ráadásul a cég is 100%-ban hazai tulajdonú!

Nézz körül a shopban, és találd meg a Neked való kapszulát!

A saját válogatás dobozod

Létrehoztunk egy új terméket, egy válogatás dobozt, amelyben
Steamhouse egyedi pörkölésű specialty kapszulát a saját ízlésed szerint mixelhetsz össze.

Érdekelne, hogy milyen a válogatás doboz?

Megosztás

FEL