Weboldalunk használatával jóváhagyod a cookie-k használatát az Adatvédelmi Nyilatkozatban foglaltaknak megfelelően.

Saját kapszulagyárunk van!

A Steamhouse Cafe 2016-ban nyitott a Batthyány téren, mint önálló, hazai tulajdonú specialty kávézó. Készítettünk sok ezer kávét, megnyertünk néhány versenyt, végeztük a dolgunkat, mint minden kávézó. 2020 márciusában viszont egyik napról a másikra be kellett zárnunk. Ekkor gondoltunk először arra, hogy ha a vendégek nem jönnek a Steamhouse kávéhoz, menjen a Steamhouse kávé a vendégekhez. Sok-sok vendégünk közül kevesen voltak home baristák, ezért jött az ötlet, készítsünk kávékapszulákat, hiszen azokat mindenki el tudja készíteni otthon. Először külsős beszállítóval gyártattuk a kapszulákat a mi kávénkból, webshopot építettünk, és ez annyira sikeres volt, hogy ennek köszönhetően túléltünk!

Ahogy tanultunk, a kapszuláink mindig egyre jobbak és jobbak lettek, de éreztük, lehetne ez még jobb. Mindig is azt az élményt szerettük volna eljuttatni Hozzátok, az otthonotokba, az irodátokba, amit mi gondolunk a kávéinkról. Be kellett látnunk, hogy ezt egyetlen módon tudjuk megtenni, ha a teljes gyártási folyamatot mi felügyeljük, a ránk (már-már betegesen) jellemző maximalizmussal.

2021 nyarán megérkezett a Steamhouse saját kávékapszula gyártó gépe! Ekkortól kezdve a zöld kávé beszerzésétől, a pörkölésen át a csomagolásig minden a Steamhouse csapatának a kezében van, amit a kicsi, saját tulajdonú specialty kávés vállalkozások közül alig páran mondhatnak el magukról a világon.

Nézz körül az oldalon, kattints a képre, és olvasd el a cikkeinket, amiket a kávékról, kávékapszulákról, kávézásról írtunk!